top of page

Végül önmagaddal találkozol - beszélgetés Dr. Lukács Liza szakpszichológussal

Egy a szívemhez közel álló beszélgetés, amely éppen annyira személyes, mint amennyire szakmai és jól használható, hiszen mind a “lelkünkkel” is táplálkozunk, vagyis az étkezésben is ugyanolyan fontos, mennyire van rendben a lelkünk.

Dr. Lukács Liza szakpszichológus azt vallja, a kamaszkori anorexia mindig egy sikeres diétával kezdődik. A pályát nem ezért választotta, jóval korábban elhatározta, pszichológus lesz és ezt az álmát – a fogyásához hasonlóan – a rá jellemző szívós kitartással és kemény munkával váltotta valóra. Ma sikeres terapeuta, országszerte keresett előadó, aki az étkezési zavarok és az ebben elsődleges szerepet játszó szülői minták szerepét hangsúlyozza. Sikerlistás könyvei, a “Hogyan szeretsz”, “Az éhes lélek gyógyítása” és a “Lenyelt vágyak” mellett a “Lehet máshogy” blog írója. Jelenleg új könyvén dolgozik, de nyíltan beszél személyes érintettségéről, élete mérföldköveiről és arról, hogy szülőként milyen hozott étkezési szokásokat fontos felülbírálnunk.


Az interjút Kosztin Emese “Neked elmesélem” című oldalán olvashatjátok el, neki is köszönöm a lehetőséget, hogy publikálhattam nála:)


https://nekedelmeselem.hu/az-ehes-lelek-gyogyitasa/


Olvassátok szeretettel!

55 views0 comments
Post: Blog2 Post
bottom of page