_KIR2763%20copy_edited.png

„VARIÁCIÓK APRÓ IGAZSÁGOKRA“

Az apró dolgokban hiszek, apró gesztusokban, apró lépésekben, mert visszagondolva, vagy akár mások sorstörténeteit hallgatva és saját tapasztalásaim útján is mindig arra jutottam, hogy sokszor csupán apróságokon múlik, hogy a dolgok működjenek és a legjobb valóságunk útján járjunk. Egy tudatosan jó irányba terelt gondolat, önmagam megítélésének egy új megközelítése, egyszer egy csepp könnyedség, másszor egy jól irányzott megengedés mások vagy a saját hibás döntéseim kapcsán. Mindig csak egy pici, apró finomhangolás, hogy mégse kelljen azt mondani egy napon, hogy „ha megtettem volna“ vagy, hogy „többször gondoltam rá, de...“, mert amikor ezeket a mondatokat kimondjuk, pontosan tudjuk: nem kellett volna sok, csak egy apró irányváltás arrafelé, amerre a szívünk húzott, akkor, ott abban a pillanatban. 

Ezt a hitvallást követem akkor is, amikor még egyszer visszafordulok az otthonom folyosóján, hogy újra jó éjszakát kívánjak a fiaimnak, mert érzem már, nem lesznek mindig ott, abban a szobában és én örömmel engedem őket az útjukra. Sok apró döntést tartogat a szerelmi kapcsolat is: csak még egy szó, ami segít, egyetlen érintés, egy lépés újra vissza, egy csendben az asztalra tett teáscsésze, még egy óra együtt vagy épp egymás nélkül, még egy sérelem, amin tovább tudunk lépni... mind apró döntések affelé, hogy akarjuk a holnapot. 

Így működnek a barátságok, mi több, az emberéletek az gyereknevelésben és a betegápolásban is. Hányszor tudjuk, látjuk, hogy csak egy csepp odafigyelés vagy néhány jó szó kellett volna és akkor? Akkor minden másképpen alakul. 

Ezt érzem, amikor felismerem, hogy az élet ízes és finom és akkor is, amikor hagyom magam lesüllyedni a legmélyére, majd ott lent mégis úgy döntök, élni akarok. 

Amikor olyasmin dolgozom, ami örömet okoz, amiben jó vagyok. Látom a rengeteg munkát benne, de nem félek, magába olvaszt, hív engem és minden egyes napon egyetlen apró döntésen múlik, hogy energiát fektetek-e bele vagy legyintek és hagyom elúszni. Ezt most nem hagyom. Folytatom a fotózást és az írást és úgy döntöttem, megtanulom megosztani ezt veletek. 

Leltár rólam, utóirat gyanánt:

45 hosszú év, két csodálatos nagyfiú, akik a legklasszabb emberek, egy elvesztett Angyalka, egy nagy szerelem, számtalan nevetés és meghitt pillanat, számtalan tapasztalat és hálává szelídült fájdalom, elvesztett és élő szerettek, nézőpontváltások fent és lent, negyvenévesen elkezdett balettórák, napi jóga és idő nekem, minden-mindig zene (első gyengém a zongora) és soha nem múló érdeklődés minden iránt, ami IGAZ.

 

„Sem a múltban, sem a jövőben nem szabad annyira elmerülnünk, hogy elszalasszuk a jelen történéseit. Olyan ez, mint amikor mindent megteszünk, hogy megkomponáljuk a tökéletes fotót, de közben agyban abszolút nem vagyunk jelen. A fényképek lényege, hogy felidézzék az emlékeket, de nekünk a fénykép készítésén kívül semmilyen más emlékünk nem lesz, mert kizárólag erre az egy műveletre koncentráltunk akkor. Ne tegyük ugyanezt az életünkkel. Igenis vegyük észre, mi történik itt és most. Ha nem így teszünk, elvesztegetjük a jövő tervezésére szánt időt, és nem fogunk emlékezni rá, amikor már a múltunkká vált.“ (Richard Templar)